2010. május 8., szombat

Vonatozunk, biciklizünk, sétálunk

Itt a "majdnemnyár", hát nekivágtunk a nagyvilágnak :) Csütörtökön barátnőmet és pici babáját látogattuk meg Alsóörsön. Ez egy 10km-es út, 10 perc sincs vonattal. Már régóta nézzük bűvölten a "Sihu"-t minden alkalommal mikor elzötyög az Öregpark mellett, és Bogi általában lelkesen susogja hogy "siusiusiusiu" :) Most pedig majd kiugrott a bőréből, mikor fel is szálltunk rá. Természetesen most se kínoztuk magunkat a babakocsis akadályversenyzéssel, Bogi a hátamon utazott, így mindent látott, mindenkit elbűvölt, és pillanatok alatt fel és leszálltunk :)



Pénteken ismét bicajra pattantunk. Tettünk már néhány kisebb próbát Almádin belül, most azonban igazi kirándulást szerveztünk! Felkaptattunk a hegyre a Nagymamáékhoz a Hegyre, majd rövid pihenő után elindultunk Szentkirályszabadjára. Azt az infót kaptam ugyanis, hogy nagyon klassz játszótér leledzik ott, közvetlenül a bicikliút mellett. Odafelé kb fél órát tekertünk, végig enyhe emelkedőn. Ennek áldásos következménye volt, hogy visszafelé 10 perc alatt gyűrtük le a távot, anélkül hogy egyet is tekernünk kellett volna :) A játszótér tényleg klassz, Bogi lelkesen mászott/sétált/hintázott/csúszdázott :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése