Gondoltam, írok egy kicsit részletesebben a tejérzékenységünkről. Néhány hónapja csúnya ekcémás foltok jelentek meg Bogi arcán. Elvittem bőrgyógyászhoz, aki szerint semmiképp sem ételre való allergia, inkább csak a bőr érzékenysége, a jó idő beköszöntével el fog múlni, addig is kenegessem. Adott többféle kencét, de utánajártam a dolgoknak, és kiderült hogy sok ilyen kenőcsben kőolajszármazék van, ami tovább súlyosbítja a problémát. A hatóanyaga szinte mindegyiknek a shea vaj, de mindössze 4%-ban tartalmazzák... kiderült, hogy lehet kapni tiszta, 100% shea vajat is, kb pont annyiba kerül a 200ml-es tégely, mint a mindenfélével összekutyult márkás kencék... ebből azonban elég volt egy leheletnyi az arcára, és néhány nap alatt eltűnt a kiütés.
Ezzel így rendben is lettünk volna, időről-időre újra előjött, bekentem, elmúlt. Aztán az 1 éves felmérőn a gyerekorvos megnézte (épp eléggé ekcémás volt az arca). Ő viszont biztos volt benne, hogy márpedig ez tejérzékenység lesz, tartsunk 2 hetes tejmentes diétát. Le lettünk tiltva még a tápszerről is, illetve semmi joghurt, túrórudi és egyéb finomságok. Már a 3. napra teljesen letisztult Bogi arca, és az egyéb dolgok is helyrejöttek (kaki...:) ) 2 hét után, lassan vissza kellett terhelni, azaz kapott egy joghurtot... másnap estére megint kijött rajta az ekcéma. Ezek után szomorúan tudomásul vettük hogy ez van... legalább tudjuk mi a gond, és állítólag kinőhetik idővel. Addig is igyekszem kreatívnak lenni... pl rátaláltunk a rizstejre és a zabtejre. Nem a legolcsóbbak, de lehet belőlük babakávét, kakaót csinálni, és sütni/főzni is (Az élesztő úgy felfutott a zabtejben, mint még soha azelőtt a simában... el se hittem :))
skip to main |
skip to sidebar
Bogi, Tomi, és Rita azaz Mi, és életünk morzsái :)
2010. május 10., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Háziállat :) Adj neki enni!
Profil
- mazs85
- Balatonalmádi, Veszprém, Hungary
- Játszunk, bújunk, hordozódunk, énekelünk, hancúrozunk, viháncolunk... meg vannak az esős napok, mikor rossz a kedvünk... és még többet bújunk :)
Rendszeres olvasók
Címkék
hordozás
(8)
babanyelv
(6)
beszédfejlődés
(5)
első szavak
(5)
kézimunka
(4)
horgolás
(3)
kötődő nevelés
(3)
tejallergia
(3)
tejmentes
(3)
varrás
(3)
Hordozó Klub
(2)
SSC
(2)
hordozókendő
(2)
karácsony
(2)
kirándulás
(2)
receptek
(2)
összefoglaló
(2)
Halász Jutka
(1)
Háborítatlan szülés
(1)
Mei Tai
(1)
Mikulás
(1)
Művészetek Völgye
(1)
Onbuhimo
(1)
Palya Bea
(1)
Panda
(1)
Sopron
(1)
Utcazene Fesztivál
(1)
Zene
(1)
babakocsi
(1)
babzsákfotel
(1)
biciklizés
(1)
bölcsi
(1)
ekcéma
(1)
első lépések
(1)
eső
(1)
fejlődés
(1)
flylady
(1)
fogzás
(1)
gyerekjátékok
(1)
háztartás
(1)
hőség
(1)
játszótér
(1)
játék
(1)
kullancs
(1)
nyár
(1)
praktikák
(1)
shea vaj
(1)
strand
(1)
születésnap
(1)
takarítás
(1)
utazás
(1)
vissza a munkába
(1)
vonatozás
(1)
Blog Arhívum
-
▼
2010
(33)
- ► szeptember (2)
Kedvenc Blogok
-
-
-
-
Elköltöztem!10 éve
-
-
-
-
-
-
KÖLTÖZÉS14 éve
-
A Hugipakk vége14 éve
-
-
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése